Tiszacsécse Túr-bukó - Móricz ház

Szatmárcseke és Tiszacsécse között a Túr folyón található mesterségesen kialakított fürdőhely. 
 
Móricz ház:

Móriczéknak Csécsén három házuk volt. Az író részletesen beszámol erről abban a levélben, amelyet 1928-ban írt Orosz Kálmán akkori csécsei lelkésznek. Eszerint a milotai faluvégen volt az országút és egy mezei út találkozásánál az a ház, ahol született. Az író 50. születésnapjára rendezett ünnepség még ennek a háznak az udvarán  folyt le a nagy eperfa alatt. (A 70-es években ezt a házat teljesen elbontották, helyén ma újabb ház áll.) Az emlékházban látható bölcső ekkor került elő a padlásról, majd évtizedekig tartó leányfalui kitérő után 1966-ban, az emlékház berendezésekor adta ide a család.

Móricz Zsigmond még egészen kicsi volt, amikor a másik házba költöztek a fiatal szülők: a falu kóródi végére, az országút és egy sikátor sarkára. Ezt adta el az írói édesapja a községnek iskola céljaira. Néhány év múlva költöztek át az előbbivel szemközti telken minden valószínűség szerint az édesapa saját kezével épített házba, a ma Móricz Emlékház néven ismert épületbe. Az épületről maga Móricz szeretettel írt az „Áldozó csütörtök „c. elbeszélésében. Eszerint „a ház olyan, mint a többi kis ház ebben a kis faluban; egyik az ötvenkét házból, amennyiből a falu áll a Tisza partján, gyümölcsfa erdővel körülvéve, a Tisza–parti fűzesek mögött megbújva, mint egy madárfészek. De ez a ház még olyan sincs, mint a többi, mert nincs neki még rédelye se, virágtartó korlátja az ereszemelő faoszlopok közt.”

Az író halálának 10. évfordulóján, 1952-ben ezt a házat jelölték meg azzal az emléktáblával, melynek szövegében – tévesen – Móricz szülőházaként szerepel az épület. 1966-ban nyílt meg a népi műemlékké nyilvánított házban az első, majd 1979-ben a második, felújított emlékkiállítás, mely részben paraszti enteriőrből, részben irodalomtörténeti kiállításból állt. Az 1997-es felújítás alkalmával a kisebbik szobában lévő irodalomtörténeti kiállítást is enteriőrnek berendezett kiállítás váltotta fel. 
 

A Móricz Zsigmond Emlékház

Maga az épület – miként azt a fentebb említett Móricz–idézetből is láthattuk – tipikus Felső-Tisza–vidéki szegény paraszti lakóház. Magas, meredek hajlású tető szerkezete a Kárpátok népi építészetének alföldszéli lecsapódása. A valaha utcasorokat kitevő hasonló jellegű építményekből mára eredeti helyén csupán három maradt a Szatmár-Beregi síkságon (egy–egy a közeli Szatmárcsekén és Tarpán). 
Az épület vályogfalú, taposott szalmával fedett, kicsi, háromhelyiséges lakóház. Az utcai szoba (az első ház ) két kisméretű ablaka közül az egyik az utcára, másik az udvarra néz. Berendezése a vidék szegényparaszti életmódját mutatja be (a berendezéshez maga Móricz is „hozzájárult”: írásaiban, különösen az „Életem regénye” címűben találhatunk utalásokat, amelyek segítségével rekonstruálhattuk az eredeti berendezést).



Az Emlékház berendezése


A szobába kerültek a Móriczékkal rokonságban lévő Nyilas családtól megszerzett bútordarabok (a két ágy, kredenc, láda, székek, asztal, ami alatt van a vizes kanna), valamint eredeti Móricz-relikviák is. Ilyen az író már említett bölcsője, valamint a fogason elhelyezett kalap, amit az író szatmári gyűjtőútjain viselt. A szobába beállítottunk egy fűtésre és főzésre szolgáló tűzhelyet („csikósspórt „) is. A pitvar szemközti oldalából nyíló kisebbik szoba (a kis ház) berendezése szintén a tájra jellemző bútordarabokból készült.
A konyha két részre oszlik: első része a tulajdonképpeni pitvar, ahonnan két oldalt nyílnak a szobák ajtajai.
A bejárati ajtóval szemközti boltív alatt léphetünk be egy kisméretű helyiségbe, melyet kéményaljának neveznek. E rész fölött magasodik a nyitott szabad kémény, amelyik a helyiségek füstjét gyűjti össze és vezeti ki a szabadba. Alatta stelázsin különféle háztartási eszközök, cserépedények díszlenek.

A portát az épület előtti utca felől deszkapalánk keríti, melyet szépen kiképzett, zsindellyel fedett fedeles kiskapu szakít meg. Az országút kanyarulatában és a telek hátsó részén a vidéken előszeretettel készített fonott sövénykerítés látható.
 

Az udvar közepén áll az 1979-ben felavatott, ahazalátogató Móriczot ábrázoló egész alakos bronzszobor, Varga Imre alkotása.